Volt egy post facebookon, ilyen vicces képregények arról, hogy mi lenne, ha a többi betegséget is úgy kezelnék mint a mentális betegségeket. Nyomom a linket:

http://www.huffingtonpost.com/2014/11/13/mental-illness-physical-i_n_6145156.html

na erre írtam egy kommentet angolul, ez lesz a mai blog post. Ezek járnak a fejemben. Lényegében biztos csak egy nyavalygás, hogy mi a fasz van, és miért nem "gyógyítanak meg". De nagyon nehéz úgy élni, hogy azt hallom, hogy "csak én tudom meggyógyítani magam", miközben egy olyan betegségem van, ami súlyos fizikai tünetekkel jár. 

Ha csak rosszkedvű lennék, meg szomorú... vagy ideges, vagy ilyenek.. hát akkor persze kibeszélném magamból, meg változtatnék a viselkedésemen, megpróbálnék olyan dolgokat csinálni, amik feldobnak etc.. na de ha 15% energiám van a normálishoz képest? Akkor nincs szó sportolásról, meg ilyenek.

Próbálom csinálni, amit tudok, megteszek mindent, de egyelőre nem úgy tűnik, hogy csak úgy meg tudom gyógyítani magam. A kurvaéletbe, és ez az önostorozás, hogy tényleg azt érzem, hogy én csinálok valamit rosszul, és ezt érzékeltetik mások is. Hát a picsába, ha ekkora egy failure vagyok az életben, akkor tényleg miért is élek? 

Az anyám is ezt mondja, hogy a "saját tested ura se tudsz lenni". Hát kösz. ettől jobban lettem tényleg.

Most akkor azt mondom magamnak, hogy "van energiám". meh. lófaszt.

Persze nem akarok dagonyázni a szarban se, meg nem akarok másokat hibáztatni, meg nem akarok állandóan azon agyalni, hogy mennyire szar nekem, és szerintem nem is csinálom ezt, de ha valamit konsans, nulla uszonnégyben érzel, akkor hát nehéz valamilyen szinten függetleníteni tőle, nem? és ezek fizikai betegség tünetek. Nem hangulati zavar.

na akkor itt az angol szöveg. a nyavalygás. a picsába már elegem van.

"i believe that there is a stigma to it, because basically even the doctors with the current stage of neuroscience, have absolutely NO IDEA what's causing and how to treat these illnesses. I have bipolar 1 with very severe depressive episodes, where I literally have no energy to do anything. and what's the only drug that helps? its fucking xanax. you know. that's what they know. all the other stuff, mood stabilizers, anti-depressants, anti psychotics, they just prescribe it, but actually have little to no idea how they work, and - of course - they don't even work for me. As far as xanax and talk therapy, it only helps to COPE with it, and to get through the rough MONTHS in bed. But doesn't actually help me get "cured" or at least free of symptoms with drugs and therapy. 

I always get mad, when I read: "get treatment as soon as you can! depression and bipolar can be kept at bay, and you can live a fulfilling life with medication and therapy". Where is my fulfilling life? 24 out of 36 months in bed? not being able to move? 

that's why there is a stigma attached to it, because it has no cure, and no effective treatment whatsoever. I mean yeah, probably, I'm just one of the really unlucky ones, that don't respond well to treatments, but at least please don't lie to me. don't lie to me, that it can be managed. 

And also, my part in it, when even my doctor tells me to pull my life together. well that's what I've been trying in those 3-4 months periods when I'm almost manic, but at least not depressed, but definitely in a chaotic mood. 

I don't want to sound like I'm some sort of a victim, or perhaps hero, but come on! as long as there is little scientific knowledge about what exactly is causing these conditions, it's hard not to have the stigmatization. 

when people surrounding me see that I go to therapy regularly and take my meds as told, and STILL not improving, of course they are gonna have their opinions, on "how to get over it". 

Everyone's been telling me, even my doctor: "only we can cure ourselves". well thank you. From now on if I break my leg, or something, I'm just gonna do surgery to myself, and cure it.. 

I don't really know what's my point, but maybe it is that there needs to be a whole lot more research to be done, and put new drugs, new treatments out there that actually work. 

They say ketamine had amazing effects on depression. Where the hell is my ketamine? Will I have to wait 15 years until they make some sort of legal drug out of it? When you are suffering, you don't give a damn if the solution is legal or illegal, or if it's a fucking drug. If it helps, then it helps. 

I doN't want to ask for others for help, but I clearly can't cure myself. I try my best to manage, but I can't CURE myself!"

Ha tudnák normálisan gyógyszeresen vagy akárhogy kezelni az orvosok ezt az egészet, és nem lenne az egész ilyen misztikus, sötétben tapogatózás, akkor talán nem hibáztatnék másokat. Ha elmondanák, hogy ezt nem lehet kezelni, és ezek a gyógyszerek csak azért vannak, hogy placebo hatást érjenek el, akkor megérteném. Ha azt mondanák, hogy gyógyíthatatlan, és az én örökké tartó pozitív hozzáállásom az, ami segíteni fog rajtam, akkor elfogadnám. 

Pont az élni akarásom, a pozitivitásom miatt nem törődök bele. Basszus! Láttam én embereket a kórházban, akik beletörődtek. Csak feküdtek, apatikusan, és lófaszt se csináltak. Kurvasok ilyen volt. Rengeteg. Én meg állandóan kutatok, keresek, tanulok, tájékozódok, próbálok meggyógyulni. Hát mi ez, ha nem pozitív hozzáállás? És akkor a Rigó erre azt mondja, hogy "ne küzdjek, csak hagyjam magam meggyógyulni". Lehet, hogy megint ez lesz. Csak ha nem küzdök, akkor úgy érzem, hogy visszaélek a környezetem szeretetével, és megadom magam. Én küzdő típus vagyok. Szeretem, ha az én irányításom alatt vannak a dolgok. Különösen a saját testem. A saját dolgaim. Nem szeretek kiszolgáltatottnak lenni. Ki szeret? 

Na csá, megyek tudnék még írni órákig, legalább a frusztrációt levezetem... Meg a stresszt. Biztos van ennek is értelme.. mint a terápiának.